Nemcsók Levente - Női vállalkozók

2021.06.03

Magyarországon megközelítőleg 500.000 vállalkozás működik jelenleg, amelyeket többségében férfi vezetők irányítanak, vezetnek. Ennek hátterében számos okot találhatunk, többek között a történelmi aspektus, az önmegvalósítási szándék erőssége, valamint a vállalkozóvá válási kedv és készség a rég- és közelmúltban. Az utóbbi években ugyanakkor, főleg a fejlett országokban, a nők vállalkozói hajlandósága nagyobb mértékben nőtt, mint a férfiaké, és számos vizsgálat kimutatta, hogy mára megközelítette a férfiak vállalkozói hajlandóságának mértékét. 

A dolgozatban szeretnék bemutatni egy szegedi női vállalkozást, a Gyöngyszem Műterem és Szépségszalont. A műteremmel együtt szeretném bemutatni a vállalkozás alapítóját, Csiháné Csorvási Kornéliát is, hiszen egy vállalkozás megismeréséhez elengedhetetlen, hogy ismerjük magát a vállalkozó személyt is. 

Bemutatom a vállalkozás ötletének megszületését, hogy milyen nehézségeket kellett az indulás során megoldani, a cég működését, különös tekintettel a nőiségből adódó speciális vállalkozói működésre.

A Gyöngyszem Műterem és Szépségszalon 2020 júliusában nyitotta meg kapuit ügyfelei számára. Szeged belvárosában található, ahol 140 nm-en, nagy belmagassággal, három külön bejáratú bérelhető műteremmel, illetve szépségszalon résszel üzemel a kezdetek óta. Legfőbb szolgáltatásai, a teljesség igénye nélkül:

  • Fényképész
  • Kismamafotózás
  • Családi fotózás
  • Gyermekfotózás
  • Esküvőfotózás
  • Portréfotózás
  • Modellfotózás
  • Tárgyfotózás
  • Természetfotózás
  • Színházi fotózás
  • Szépségszalon
  • Műterembérlés
  • Bérelhető alkalmi ruházat
  • Kellékek biztosítsa kisbabafotózáshoz
  • Gimbal-/tárgysátorbérlés
  • Óvodai, iskolai fotózás

A fotószolgáltatásokon felül a szépségszalon részen fodrásszal, kozmetikussal, sminkessel és stílustanácsadóval várják vendégeiket. A vállalkozás arra törekszik, hogy a műtermi és szépségszaloni szolgáltatások egymást kiegészítve biztosítsanak komplex szolgáltatást az ügyfeleik részére, de fontos kiemelni, hogy egymástól függetlenül is működik a fotó- és szépségszolgáltatás

A szalon rész és a műterem rész együttes használata ugyanakkor olyan egyedi lehetőségeket nyújt a fotózásokhoz, amelyek igazán kedvezően befolyásolják a végeredményt. Többek között például egy-egy alkalmi fotózás során a smink nem fog elkenődni, a bőr nem válik zsírossá, a hajat nem kuszálja szét a szél, amíg a szalon részből az ügyfelek átsétálnak a műtermek egyikébe. A vállalkozás koncepciójának ez volt az alapötlete és versenyelőnye más külön vagy önállóan működő műtermekkel, illetve szépségszalonokkal szemben.

A Gyöngyszem Műterem és Szépségszalont mint vállalkozást Csiháné Csorvási Kornélia alapította 2020-ban, ugyanakkor a vállalkozás ötlete már jóval korábbra tehető. Kornélia óvodapedagógusként és tanítóként végzett Kecskeméten, a fotózás pedig hobbiként volt jelen az életében. Egészen korán, már 2008 körül a hobbiból azonban szenvedély lett, és több fotóversenyen is elindult munkáival. A versenyeken számos alkalommal díjazott lett, leginkább a portréfotóival vívta ki a szakma elismertségét, nyerte el a versenybírók tetszését. A fotóversenyeken aratott sikerei rendkívül inspirálóan hatottak Kornéliára, aki ekkor még a Tarjáni Kéttannyelvű Általános Iskolában dolgozott főállásban, tehát a vállalkozói tevékenység még váratott magára. 

Ezután érkeztek a gyerekek a családba, és a harmadik gyermek születését követően, visszatérve az iskolai feladatokhoz, érezte először Kornélia, hogy szeretne a saját maga időbeosztásának ura lenni, szeretne kötetlenebb munkát végezni az iskolai pedagógusi feladatokhoz képest. A motivációt tehát egyrészt az jelentette, hogy a családjára több idő jusson, hiszen három gyermeket nevelni komoly felelősség, és rendkívüli odafigyeléssel, alapos és pontos napi időtervezéssel lehet csak megvalósítani. Másrészt viszont az is motivációt jelentett, hogy a munkájára is megfelelő minőségű és mennyiségű idő és energia maradjon és juthasson.

 Ezt az iskolai munkavégzés nem tette lehetővé. Láthatjuk tehát, hogy egy női vállalkozás elindításához jellemző és gyakori tényező lehet a munka- és magánéleti egyensúly iránti igény, valamint mindkettő életterület kellő minőségi és mennyiségi megvalósítási igénye.

2018-ban Kornélia, egyeztetve a családon belül, beiratkozott egy kétéves fotótanfolyamra. A tanfolyamon rendkívül sok pozitív visszacsatolást kapott tanáraitól, ami tovább erősítette a gondolatot, hogy számára ez a szakmai jövő. Fontos volt, hogy amíg a kisgyerekek otthon voltak, és felügyelni kellett őket, mellette sikerült a tanulásra is odafigyelni, és kialakítani az iskola-tanulás-magánélet egyensúlyát. Ez jó alapot jelentett a későbbi, jelenlegi munka-magánélet egyensúly kialakításához. Mindezek eredményeként Kornélia 2020-ban a fotótanfolyam záróvizsgáján jeles minősítéssel fotográfus és fotótermék-kereskedő végzettséget szerzett. 

A sikeres vizsgával egyidőben megszületett a végleges döntés is a váltásról, így megkezdődött a vállalkozás elindításának megszervezése. Ebben segítséget nyújtott Kornélia férje, aki ekkor már tapasztalt vállalkozó volt. Minden adott volt egy a családon belül jól működő újabb vállalkozás elindításához, a feleség vezetésével. Láthatjuk, hogy vállalkozói aspektusból induláskor hasznos lehet bevonni egy másik, tapasztalattal rendelkező vállalkozót is, mert az útmutatások és tanácsok ilyenkor aranyat érnek függetlenül attól, hogy női és/vagy férfi vállalkozóról van-e szó.

A vállalkozás ügyvitelét Kornélia látta és látja el azóta is, két alkalmazottal, egy fodrásszal és egy kozmetikussal. Nagyon fontos volt az egyedi, kapcsolt szolgáltatások biztosításán felül a különleges, egyedi enteriőr kialakítása is, hiszen a versenyhelyzet megkívánja, hogy ne csak a szakmai készégekkel tűnjünk ki a hasonló profilú vállalkozások közül, hanem a megjelenésre is adjunk. A vállalkozás sikerét (vagy sikertelenségét), fejlődésének, növekedésének határait, életképességét és stabilitását jelentősen meghatározzák az indulás körülményei. A kapcsolatrendszer, a családi, baráti összefogás igen fontos tényező egy vállalkozás megkezdésekor. A szükséges kezdőtőkét jellemzően saját megtakarításból szerencsés biztosítani. 

Ezenkívül a vállalkozói létbe is bele kell jönni, hiszen a pedagógusi pálya teljesen más szakértelmet és odafigyelést kíván, mint egy saját vállalkozás irányítása. Kiemelt figyelmet kell fordítani mind a bürokratikus feladatokra, mind a jogi megfelelőségre. Ez utóbbit korábban a munkáltató "biztosította", míg a vállalkozóknál rendkívüli odafigyelést igényel a vállalkozás vezetőjétől. Kihívást jelent egy vállalkozásban, kiváltképpen egy női vállalkozásban, hogy a szervezetben dolgozók egymást elfogadják. Ez különösen igaz egy olyan vállalkozásban, ahol nő a vezető, és nők az alkalmazottak is, az összecsiszolódás talán ilyen helyzetben a legtöbb időt és energiát igénylő tevékenység - a nőiségből adódóan.

A szakmai elfogadottság tekintetében a fentiek figyelembevételével nem volt probléma. Ez köszönhető a professzionális, magas szintű szakmai kompetenciáknak, ráadásul ebben a szakmában a nők elfogadottsága is magasabb, mint más vállalkozási irányzatok esetében. Ugyanakkor ebben a szakmában is megvannak a kialakult szokások és korlátok, amelyeket nehezen, vagy nagyon sok befektetett energiával lehet csak áttörni, megváltoztatni. 

Az egyik ilyen dolog az esküvői fotózás. Általánosságban megállapítható, hogy nők felé kevesebb esküvői fotózási felkérés érkezik, mint férfiak felé. Viszont az is megállapítható, hogy egy ilyen jellegű fotózást nőként nehezebb is elvállalni, hiszen a család vezetése a kialakult és általános társadalmi normák szerint, az utóbbi időben megerősödő nőjogi törekvések és eredmények ellenére is, még mindig sokkal inkább női szerep, mint férfi. 

Mivel az esküvök többségében hétvégén zajlanak, ezért a családi szerep betöltése kevésbé támogatja az esküvői fotómunkák elvállalását, és ezt mára a piac is maga szabályozza: kevesebb a női fotósok felkérése esküvői eseményekre. Ugyanakkor vannak olyan területek, ahol a nőiség előnyt jelent a szakmában, ilyen például a kismamafotózás. Ez magyarázható azzal is, hogy igazán csak egy nő érti azt meg, hogy mit jelent kismamának lenni, egy életet kihordani a szív alatt, az érzés pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy hiteles fotók készüljenek a kismamákról anya kontextusban.

Egy vállalkozás elindulását követően mindig fel kell készülni a váratlan eseményekre is, csakúgy, mint a fejlődés fenntartására. A fejlődni, alkalmazkodni képtelen vállalkozások hosszú távon gazdaságilag életképtelenné válnak. A Gyöngyszem Műterem esetén az indulást követően a legnagyobb kihívást a Covid jelentette. Meg kellett találni a vírushelyzettel összefüggésben meghozott szabályozások mellett is a működőképességet biztosító folyamatokat, feladatokat, funkciókat. 

Ehhez erős marketingkampányra volt szükség, amit egy erős marketingfunkciót betöltő weboldal elkészítésével biztosított Kornélia. A marketing tehát kiemelten fontos minden vállalkozás, így a női vállalkozások életében is. Mint ahogy az időgazdálkodás is. A vállalkozói léttel kapcsolatban általánosságban tévhit, hogy egy vállalkozás irányítása kevesebb időt vesz igénybe, mint egy alkalmazotti munkatevékenység. 

Egy jól működő, eredményes vállalkozás irányítása valójában több időt vesz igénybe, de egy jó vállalkozó megfelelő időgazdálkodással, mivel maga rendelkezik a saját munkaidejével, hatékonyabban tudja menedzselni saját maga munkavégzésre fordított idejét. Ez a női vállalkozóknál kiemelten fontos, gondoljunk csak a duplán betöltött szerepre - anyaszerep és vállalkozásvezető - tehát kijelenthetjük, hogy nem lehet sikeres női vállalkozó hatékony időgazdálkodás nélkül. 

Bármelyik női vállalkozót ha megkérdezünk, egyöntetűen azt a választ kapjuk, hogy a család az első. Éppen ezért nőként vállalkozni ebből az aspektusból sokkal nehezebb, nagyobb terhet jelent a vállalkozás vezetőjére, hiszen tulajdonképpen egy női vállalkozó két vállalkozást is irányít: a magánt, amit otthonnak hívunk, és a szakmait, ami a vállalkozás.

Mint minden vállalkozás életében, a női vállalkozók esetében is fontos a szervezetfejlesztés és a szakmai fejlődés, a folyamatos tanulás, az állandó piaci jelenlét. Fontos, hogy fejben mindig meglegyen a jövőkép gondolata, hogy hova akar egy vállalkozás eljutni. Ehhez elengedhetetlen, hogy meglegyenek a szakmai ambíciók és a fejlődésre való igény. 

Az egyik legfontosabb női vállalkozói tanács, amit Kornélia szeretne megosztani minden női vállalkozó társával, hogy csak addig vállalkozzon mindenki nőként, amíg igazán élvezi azt. Szív nélkül nem lehet sikeres egy női vállalkozó, míg egy férfi vállalkozó esetében ez másképp van vagy lehet. Ha belefáradsz a munkádba, akkor a termékeden, szolgáltatásodon is látszódni fog. A bemutatott vállalkozás esetén mondhatjuk úgy is, ha belefáradsz a munkádba, akkor az a képeken is látszódni fog. 

Ez nem megengedhető a vállalkozói tevékenységben, hiszen a legfontosabb az ügyfélelégedettség. Jeff Bezos, az Amazon alapítója 1999-ben mondta azt egy vele készített videóban, hogy lényegében mindegy, hogy mit adsz el, ha az ügyfélélménnyel párosul. A vállalkozóknak, kiemelten a női vállalkozóknak is, ez a legfontosabb, amit mindig biztosítaniuk kell a sikerhez. Ezt a vezérgondolatot képviseli Kornélia is a vállalkozásával.