Női, férfi, gyermekfodrász
Bozsóné Kotroczó Anett

A fodrászat számomra mindig több volt, mint munka – tulajdonképpen gyerekkorom óta ez az én világom. Bár a bizonyítványomat 2006-ban szereztem meg, már kislányként is imádtam hajat formázni – a Barbie babáim például mindig szuper frizurákkal büszkélkedhettek. Később a bevállalós barátnőimen gyakorolhattam, szerencsére nagy sikerrel Azóta sok minden történt velem: feleség és két csodálatos "hajas baba" anyukája lettem, és az élet más irányokba is elvitt egy időre. De a szívem végig visszahúzott a fodrászathoz. Egészségügyi okok miatt ma már tudatosan, kíméletesen dolgozom: PPD-, rezorcin- és ammóniamentes festékeket használok, valamint gázmentes finish termékeket. Így nemcsak magamra, hanem a vendégeimre is vigyázok. Ami igazán fontos számomra, hogy minden vendégem egyedi. Szeretek időt szánni arra, hogy megismerjem a hajápolási szokásaidat, és ehhez igazítva adjak tanácsokat. Sokszor egészen apró dolgokkal lehet nagy változást elérni – egy jól eltalált vágás, ami kiemeli a rejtett hullámokat vagy egy frufru, ami szépen keretezi az arcot. Ha kíváncsi vagy, mit lehet kihozni a hajadból, és szeretnél egy könnyen kezelhető, mégis szép frizurát, várlak szeretettel – megmutatom, mennyire egyszerű és élvezetes is lehet a hajápolás
06 70/ 592 2174
Árak


